Pályázat / projekt azonosítószáma: VEKOP-1.2.6-20-2020-01147
Projekt címe: Légtechnikai rendszer modernizálása, új, komplex technológia beszerzése által a Stand 25 Bisztró Étteremben
Kedvezményezett neve: 4N Gasztronómia Korlátolt Felelősségű Társaság
Szerződött támogatás összege: 13.955.721 Ft azaz tizenhárommillió – kilencszázötvenötezer – hétszázhuszonegy forint
Támogatás mértéke (%-ban): 70 %
Projekt tervezett befejezési dátuma: 2021. 04. 30
Projekt tartalmának bemutatása:
4N Gasztronómia Kft-t 2016 augusztusában alakult. A cég alapításával együttes célunk volt, hogy a minőségi magyar gasztronómiát erősítsük, több étterem megnyitásával, a cégben lévő tulajdonosok több éves, kiváló hazai és nemzetközi gasztronómiai tapasztalatait egységbe vonva. Első éttermünk a Stand 25 Bisztró a pesti oldalon a Hold utcai piacon nyitott meg 2017-ben, majd egy év működés után bekerült Magyarország legjobb éttermei közé és a Michelin Guide-ban Bib Gourmand minősítést kapott. A következő állomásunk a szintén Budapest belvárosában lévő Székely Mihály utcában kialakított Stand étterem megnyitása volt, 2018
júliusában.
Az étterem rekordidő alatt kapta meg első Michelin csillagát és lett több szakmai guide szerint is Magyarország legjobb étterme. Úgy véljük, hogy a magyar gasztronómia tele van lehetőségekkel, mi ennek szépségét, sokszínűségét kezdetektől fogva fontosnak tartjuk megmutatni a nagyközönségnek. Vállalkozásunk tulajdonosai mind szakmabeliek, több évtizedes munkásság áll mögöttük e téren. Mind gasztronómia, mind vendéglátás terén. Széll Tamás és Szulló Szabina neve, nemcsak a Magyar gasztronómiában, de nemzetközi szinten is elismert, ahogy Hamvas Zoltán munkássága is, kinek neve a magyar Bocused’Or szakmai
csapatának sikereit is fémjelzi. Csahók Ibolya is, ki a cég ügyvezetője több mint 10 éves tapasztalattal rendelkezik.
Étteremeinkben preciz, pontos elegancia várja a vendégeket. Nagy hangsúlyt fektetünk a fenntartható fejlődésre, a terroirra, és a magyar termelőkkel való közös munkára, és ami a legfontosabb, az ízre. Étlapunkon elsősorban a magyar alapanyagok adta lehetőségeket törekszünk bemutatni, illetve saját elképzelésünket a magyar konyháról, hogy az minden szempontból megfeleljen a modern kor és a kortárs gasztronómiával szembeni elvárásoknak. Egyszerű, átgondolt ételeket kínálunk, és az ízek egyensúlyára, az alapanyagok megfelelő
összehangolására koncentrálunk.
A minőségben nem ismerünk kompromisszumot, ugyanakkor az a célunk, hogy vendégeink kényelmesen, nyugodt környezetben kapjanak maradandó élményt. A konyháinkban nagy erővel és szenvedéllyel dolgozunk, és ételeinket feszengés nélkül prezentáljuk a tradicionálisan elkészített legjobb magyar és európai borok kíséretében.
Fiatal, elhivatott csapatunkban sokakkal évek óta együtt dolgozunk. A közös út és cél mindnyájunk számára irányadó, hiszen csak így tudjuk vendégeinknek a legteljesebb élmény adni.
A Stand25 Bisztró éttermünket 2019 novemberében költöztettük át Budára, egy nagyobb 373 négyzetméteres helyszínre, ahol sokkal kellemesebb környezetben várjuk vendégeinket. A projekt helyszíne is, ennek az étteremnek a telephelye lesz, mely Budapest I . kerületében, az Attila út 10 alatt található. Küldetésünk nem változott, de vendégeinknek még komfortosabb körülményeket szerettünk volna biztosítani a Hold utcai piac, előzetes előzetes helyszínünk után.
Cégünk az első éttermünk nyitásakor 10 fővel vágott neki a munkának és alig három év leforgása alatt meghatszorozta alkalmazottai számát. Mind munkatársaink minőségi és korszerű körülmények között végzendő munkafolyamatai is fontosak, csakúgy vendégeinknek is szeretnénk megadni azt a kellemes környezetet, ahol az étel – élménnyé válhat.
A COVID-19 helyzet számos változást, modernizálást, fejlesztést vár el a vendéglátóipari szektortól. Mindannyian a lehető legbiztonságosabb körülmények kialakítására fókuszálunk, mert ez nemcsak vállalkozásunk, de vendégeink miatt is fontos. A projekthelyszín jelenleg két szinten kialakított, saját tulajdonú ingatlan. A jelen helyzetre való tekintettel az Attila úton lévő éttermünkben, komplex, modern légtechnikai beruházást alakítunk ki, melynek segítségével a helységek légszűrése, légfrissítése még biztonságosabbá válhat, tekintettel a tér kialakításra és a belső munkafolyamatok logisztikájára is. A jelen helyzetben nagyon fontosnak tartjuk ezt a korszerűsítést, mert ezzel is növeljük vendéglátóhelyünk biztonságát mind kollégáink, mind vendégeink részére.